Árusok és Artistok jelentkezése
Kedves Kereskedők ás Alkotók!
Örömmel üdvözöllek benneteket az eseményünkön!
A GeekCon egy izgalmas, és egyedülálló esemény, több alkalommal összehozza a legnagyobb geek közösséget az ország minden részéről. A rendezvényünk célja, hogy egy hihetetlenül szórakoztató és megkapó élményt nyújtsunk minden rajongó számára. Ahogyan legutóbb, most is rengeteg lelkes látogatóra számítunk, akik imádják a képregényeket, a videojátékokat, a sci-fi-t és minden, a geek kultúrával kapcsolatos csodát. A részvétel lehetősége, mint kereskedő, rendkívüli alkalmat jelent a termékek bemutatására és értékesítésére a célközönségnek, akik több száz különféle geek témájú árura érdeklődnek.
Kérlek, vegyétek figyelembe, hogy az árusítói helyek száma korlátozott.
Szabályzat
Ha mindent átnéztünk és sikerült döntésre jutnunk, jelezni fogjuk neked bekerültél-e a rendezvény GeekMarket árusítói közé.
Nincs fix helye senkinek, kivétel ezalól az a személy, aki az előző GeekCon-on elnyerte a közönség kedvenc árusa díjat. (Automatikus bekerülést nyerhettek ennek a díjnak a megnyerésével.) Nem számít, hogy hányszor árultál már nálunk. Lehet újra visszahívunk, de az is lehet hogy nem. A folyamatos megújulást csak így tudjuk elérni.
Eseményről eseményre változik a GeekMarket kínálata, így érdemes minden rendezvényen újra jelentkezni, amikor lesz rá lehetőség! Ha esetleg nem kerülnél be a mostani rendezvényre, ne csüggedj! Mindenképp ad le a jelentkezésed a következőre!
A visszaigazolás több hetet vagy akár 1 hónapot is igénybe vehet, így kérjük türelmed. Mindenképpen visszajelzünk neked! Mivel az esemény Novemberben kerül megrendezésre, ezért legkésőbb október 31.-ig válaszolunk mindenkinek!
Főbb tudnivalók
Mivel a KATA törvény módosítás minket is érint, így érdemes tudni, hogy nem áll módunkban innentől cégeknek számlázni, érthető okokból. Magánszemélyként tudunk neked számlát biztosítani, viszont ezt kérlek előre jelezd nekünk!
Minden árusnak KÖTELEZŐ a rendezvény végéig maradni! (18:00) Nem szeretnénk megüresedett asztalokat látni, mivel volt aki az utolsó pillanatban még kereste az xy árust.
Minden árusnak kötelező a nyitási időpontra kipakolnia az árukészletet így mindenki tartsa magát a megbeszélt bepakolási időponthoz! Idén 2 óra áll rendelkezésre a bepakolásra.
Ha elfogadtuk a jelentkezésed és bekerültél a GeekMarket részébe a rendezvénynek, akkor fogunk küldeni neked egy értesítőt, ahogy a fentiekben már említettük, abban minden részletesen le lesz írva. /Bepakolás időpont stb../
A kipakolásra 1 óra áll rendelkezésre.
Mindenki köteles maga után a helyszínt rendezetten és tisztán hagyni! Ha rendezettlenül lett otthagyva a helyszín, a következő rendezvényre nem tudjuk fogadni a jelentkezésed.
Az asztalokon rendezetten legyen pakolva, minimum egy abroszt terítsetek az eladó dolgok alá, vagy esetleg valami plédet/vásznat ami tematikába illik. Lehetőleg ne agyon gyűrt és lyukas terítő legyen, érthető okokból.
Az asztalok bérleti díja változott. Magánszemélyeket elkülönítjük a boltoktól.
Mikor számítasz boltnak?
Az asztal mérete: 180×70 cm
- Webshoppal rendelkezel
- Fizikális bolttal rendelkezel
A rendezvényen számlát/blokkot kell kiállítani az eladott termékről. (Ennek elmulasztásáért járó felelősséget az árusítót terheli).
Mikor számítasz magánszemélynek?
- Nincs webshopod
- Nincs fizikális üzleted
Természetesen azért nagyjából tudjuk, hogy kik azok, akik boltként üzemelnek, de ezt az űrlapon jelezzétek!
Asztal bérleti díjak
- Magányszemély: 10.000Ft/db
- Bolt / Webshop tulajdonos: 15.000Ft/db
Ha szeretnéd bővíteni az árusításra szánt helyeidet és rendelkezel saját polccal/ ruha állvánnyal/poló állvánnyal/vitrinnel vagy egyéb más olyan szerkezettel ami az áru további pakolásának helyéül szolgál és az asztalodon már nem fér el, ennek ára:
- 4.000Ft/db mindenkinek
Fontos, hogy ezt magatoknak kell biztosítani, mi ilyen jellegű polcokkal/állványokkal nem rendelkezünk!
Ha rendelkezel saját asztallal, amit a helyszínre tudsz szállítani, képpel és mérettel együtt csatold az ürlapon.(180×70 vagy max. 2m)
Ezeknek ára:
- Magánszemélynek: 8.000Ft/db
- Bolt / Webshop: 13.000Ft/db
Az asztal foglaláshoz szükséges összeget, a helyszínen kell majd fizetni. Természetesen ennek elmúlasztása kizárást von maga után.
Ha nem tudsz részt venni az eseményen, akkor minimum 14 nappal a rendezvény előtt tedd ezt meg. Ha nem jelensz meg, illetve nem jelezted nekünk a rendezvény előtt 2 héttel az asztalfoglalásod visszamondását, nem áll módunkban a következő rendezvényre a jelentkezésedet fogadni.
Az asztalok számát ugyan megjelölheted az űrlapon, de a végleges darabszámot mi határozzuk meg. A helyszínen már nem tudunk plussz asztalokat biztosítani, így vedd figyelmbe az asztalaid számát és az arra szánt áru készletet, amit hozni szeretnél. A földön tűzvédelmi okokból nem tárolhattok semmit!
Ha bármilyen kérdésetek van az eseményről, az árusítási lehetőségekről vagy a jelentkezés menetéről, kérjük, lépjetek velünk kapcsolatba az info@geekconhungary.hu e-mail címen. Alig várjuk, hogy találkozhassunk személyesen az eseményünkön, és közösen hozzunk létre egy felejthetetlen GeekCon élményt!
Üdvözlettel, GeekCon csapata!